| Leírás: |
2008. január 18:
Jelenleg nem sikerült még engedélyt szereznünk, bár az 1998-as tiltás óta
lassan 10 év telt el. Az 82/2004-es kormányrendelet alapján azonban egyénileg
a felszállás nem tiltott, csak az esetlegesen okozott kárt meg kell téríteni.
A lent mellékelt tábla semmi esetre sem tekinthető ránk vonatkozónak,
amennyiben a paplanernyőzés az ejtőernyőzés egy fajtája, míg a siklóernyőzés
nem az.
1998. február 18:
Szabó Ernő apci helyzetjelentése:
Szeretnénk tájékoztatni azokat, akik szerettek APCon repülni, hogy a
tulajdonos, ( vagy a bérlők ) a starthelyre vezető utat áarom helyen -
árokásó géppel- keresztül ásták. Az út teljes szélességében, és még vagy 2-3
m-re az erdőben, egy kb. 70 cm mély árok húzódik, az abból kitermelt föld
pedig, mint egy gát, az árok mellé van rakva, ami szintén akadályt jelent. A
gyalogos kikerülése is csak a fák ágai között bújkálva lehetséges.
Mint bizonyára sokan tudtok róla, a területet a Gödöllői Siklóernyős Klub
kezelte. Ott korábban leszallót béreltünk, hogy a mezőgazdasági termelés
alatt álló területekre történő leszállást megelőzzük, illetve biztosítsuk a
repülési terület problémamentes használatat. Az elmúlt egy évben mindent
elkövettünk, hogy a területen a békés repülési feltételeket fenntartsuk, de
erőlködésünk eredménytelen maradt. A kb. egy évvel ezelőtti tárgyalásunkon,
a területet bérlő vadásztársasag képviselői, minden, a CÉL érdekében
általunk felajánlott kompromisszumtól elzárkóztak, és egyértelműen
kijelentették, hogy nem kivánják az apci Somlyó-hegyen a repülést. A már nem
hivatalos találkozásaink alkalmával jelezték, hogy az elműlt egy éves
türelmi állapot nem végleges helyzet, és olyan lépések várhatóak részükről,
amivel lehetetlenné fogják tenni a repülést. Az árokásás az első lépésük,
jelenleg nem tudni, milyen eszközöket tartogatnak még számunkra. Felhívjuk
mindenki figyelmét, hogy a bérlők ismertetett álláspontját vegyék tudomásul,
és mindenki kerülje az összeütközést a repülést ellenzőkkel.
|